Felhívás!

Tisztelt szülők!
Kedves gyerekek!

Először is köszönöm a mai aktív visszajelzéseket, kérem a szülőket, hogy a továbbiakban is ilyen intenzitással segítsék a munkánkat. Sajnos volt néhány szülő, aki látta a bejegyzésünket és felhívásunkat, ennek ellenére nem jelzett az osztályfőnököknek vissza.

Ebben a helyzetben ez elfogadhatatlan, ezért kérem azon szülőket, akik nem jeleztek azt haladéktalanul tegyék meg. A jövő hét folyamán még több adatot kell majd szolgáltatni, ezért fontos, hogy most minden szülő partner legyen, hogy el tudjuk végezni a munkánkat. A helyzet nekünk is új, mindent megteszünk, hogy minden információ eljusson minden gyermekhez és szülőhöz. Akik jelezték, hogy igényt tartanak az étkezésre, azok holnaptól saját, tiszta ételhordóval tudják elhozni az ebédet a konyháról 12.00 és 13.00 óra között. Kérem, hogy a gyerekek és szülők ne csoportosuljanak, tartsák a megfelelő távolságot egymástól, 13.00 óra után nincs ebéd kiadás. Kérem a szülőket, hogy a holnapi nap folyamán, amikor a gyermekek bent lévő csomagjaiért jönnek, az iskolába nem jöjjenek be, várják meg, míg a pedagógus asszisztensek ki viszik azt. Kérem mindenki megértését és türelmét, bármilyen kérdése van, forduljon bizalommal gyermeke osztályfőnökéhez vagy keressen engem.

Polónyi László
Intézményvezető

Situs Judi Slot Online Terbaik Dan Terpercaya No 1 di Indonesia/ Agen Judi Slot Terbaik dan Terpercaya Resmi Deposit Pulsa Tanpa Potongan Daftar Agen Judi Slot Online Gacor Terpercaya 2022 slot online terbaik agen judi online slot slot88 rupiahtoto Slot Gacor Hari Ini slot gacor slot online situs slot terbaik judi online pulsa situs judi gacor judi slot gacor slot88 situs judi slot online slot gacor situs judi online terpercaya/ judi online agen slot judi slot slot deposit pulsa game judi terbaik slot gacor slot88 link slot gacor slot pulsa situs judi slot online terlengkap slot deposit pulsa situs slot pasti menang slot88 game slot online situs judi slot online terlengkap agen slot online terbaik slot terbaik slot gacor slot88 situs judi slot terbaik dan terpercaya no 1 judi online slot gacor slot88